Mi fán terem a fenyőszajkó?

A madárról, akit égen-földön kerestem, de sose láttam…

A fenyőszajkó (Nucifraga caryocatactes) a varjúfélékhez tartozó védett madárfaj.

Európa és Ázsia hegyvidéki fenyveseiben költ, nálunk csupán ritka téli átvonuló. Időnként vékonyabb csőrű szibériai alfaja (N. c. macrorhynchos) inváziószerűen jelentkezik hazánkban. Vonuláskor bizalmas madár, közel engedi az embert magához. Utoljára 2008-ban volt egy nagyobb beözönlése a Kárpát-medencébe, az eddig följegyzett, legnagyobb inváziója pedig 1911-ben volt. További nagyobb számú megjelenései hazánkban az 1946-1947-es, valamint az 1954-1955-ös télen voltak, azonban utóbbiak meg sem közelítették az 1911 évit. Ebből is látszik, micsoda ritkasággal állunk szemben.

Igen dekoratív madár, sötétbarna tollazatát sűrű fehér pettyek borítják, szárnyai és fejteteje sötét, farkát széles fehér sáv keretezi, alsó farkfedői hófehérek.

Költőterületein leginkább a cirbolyafenyő magvait fogyasztja, de nem veti meg a rovarokat, kisebb rágcsálókat sem. Ahogyan angol (Spotted Nutcracker – pöttyös diótörő) és tudományos (Nucifraga caryocatactes - faji és nemi neve is magtörőt jelent) neve is mutatja, kedvenc csemegéi közé tartozik a dió és a mogyoró.

Kép: Födő Szilárd

Mi kell ahhoz, hogy lássunk fenyőszajkót?

Távcső, kitartás, lelkesedés, szerencse, mázli…

Először célirányosan 2015-ben indultam el Budaörs felé a fenyőszajkó nyomában. Kora reggel hosszasan döcögött a busz Budaörsig, ahol felkaptattam a meredek hegyoldalban az Odvas-hegyre. A helyszínen strázsáló rendőrök igazoltattak, megkérdezték mi járatban, majd unottan beírták: ’egy újabb szajkóvadász’. Nem én voltam a legkorábban kelő, akkor már több madarász is fagyoskodott a szürke ködben. Volt, aki látta is a fenyőszajkót korábban, de több órányi várakozás után sem bukkant elő újra.

Több évnyi szünet után aztán elérkezett a várva várt pillanat. 2018-ban a fenyőszajkók szinte elözönlötték Magyarországot. Sorra jelentek meg az adatok, egyszerre több példányról is, településeken, parkokban, madáretetőkön. Több mint 100 adat érkezett a ritka madárról október közepétől kezdve. Bárkivel beszélgettem, ha szóba került a fenyőszajkó, volt egy története róla, hol látta múlt héten. Kezdtem azt hinni, rajtam kívül mindenki fenyőszajkókkal kávézik reggelente. Még a Fővárosi Állatkert mentőközpontjába is érkezett egy vállsérült madár.

A vácrátóti botanikus kertben 2 példány is mutatkozott, de egy egész napos keresés után sem volt szerencsém hozzájuk.

Felbukkant Balassagyarmaton is egy madáretetőn. Uccu neki, fel a buszra, sok órányi fázás egy fenyőfa alatt, de semmi. Hazafelé már a buszállomáson is kérdezgettek vadidegen emberek, hogy meg lett e a madár. Sajnos nem.

Kép: Bajor Zoltán

Aztán Szokolyáról Boromisza Zsombor feltöltött egy adatot április 7.-én már jócskán a költési időben, mivel a fenyőszajkó a fészkét márciusban építi. Egy utolsó próbát még…

Április 9.-én újra ott ácsorogtam egy fenyőfa alatt, hátha… A 2 órányi várakozás közben egy gólyafészek lakóiban gyönyörködtem, amikor is végre valahára megjelent a fenyőszajkó. És nem is egy! Rögtön 2 példány ült ki két lucfenyő csúcsára, és hangosan megvitatták az aznapi történéseket.

Hurrá!

Kép: Bombay Bálint

Bombay Bálint

Tavaszi nagytakarítás

Március 23.-án szombaton a Pangea Egyesület önkéntesei is aktívan részt vettek a TeSzedd mozgalomban az ország több területén is. 

Nemcsak a Magas-Bakonyban, Oktatóközpontunk környékén, hanem a Börzsönyben is kesztyűt és kukás zsákot ragadtunk egy tisztább, szemétmentesebb jövőért.

Börzsönyligetben a Magosfa Egyesület által szervezett TeSzedd program keretén belül a Morgó-patak partjáról fél nap alatt közel 20 zsáknyi szemetet gyűjtöttünk össze (melyből önkénteseinknek 7 zsáknyi volt a gyűjteménye). Olyan „kincsekre” is akadtunk, mint a mai napig a bomlás minimális jelét sem mutató, több mint 30 éves tejes zacskók, vagy egy óvodás csoportra elegendő moha lepte fél pár gyerekcipő. A munkát közös batyus ebéddel zártuk le, majd elégedetten nyugtáztuk, hogy egy kicsit itt is tudtunk tenni a környezetünk védelméért és egy tisztább jövőért. 

Mindeközben Pénzesgyőrben egy hasonlóan lelkes csapat a Gerence-patakot tisztította meg. Ezen a hétvégén a menüt is igyekeztünk hulladékmentesen megoldani: jó sok házi sütit ettünk. A szemét mellett számunkra kedvesebb kincseket is láthattunk mindkét helyszínen a patakparton, mint a parazita, zöld színtesteket nem tartalmazó kónya vicsorgó (Lathraea squamaria), aki a bükk, a gyertyán, a mogyoró gyökérzetén élősködik, vagy az őshonos márványozott csiga (Arianta arbustorum). Szerencsére sok ifjonc is akadt a lelkes önkéntesek között, így remélhetőleg a jövőben sem marad el a környezettudatosság és lesz még olyan felnövő generáció, akikért az egyesület több mint 30 éve folytat környezeti nevelést.

Képek: Marosfalvi Zsófi, Bombay Bálint

Szöveg: Ujhegyi Nikolett

süni kultúra

A Süni és Sündörgő táborok közeledtével összegyűjtöttünk néhány kulturális érdekességet kedvenc állatunkról: a süniről.

A sün mindenki által ismert, igen jellegzetes külsejű állat, így hát nem csoda, hogy hozzá is ennyi különös hiedelem és hagyomány kapcsolódik. A kelet-afrikai kikujuknál, a mongoloknál és a románoknál egyaránt hősnek, a tűz feltalálójának és a gyógyító füvek szolgáltatójának számít. 

Az ókorban több okból is vadászták a sünöket, az embereknek tetszett tüskés bőre, amelyet fali díszként és lábtörlőként is használtak. Húsának és vizeletének pedig csodás képességeket tulajdonítottak.

A középkorból már több részletes sündisznó recept maradt az utókorra, pedig a Biblia az Ószövetségben még tiltja a sünevést (Móz. 11,30), illetve a pusztulás képei között, romokon jelenik meg a szent könyvben (Sof.2,14; Iz. 14,23; 34,11). Ennek ellenére testrészeinek gyógyító tulajdonságairól általában meg voltak győződve az emberek. Húsa valóságos csodagyógyszerként szolgált vesebajok, görcsök, fulladás, daganatok, hajhullás és őrültség ellen. A vesekő ellen a középkori orvosok porított sünvért ajánlottak és máig él az a néphit, hogy vérére összegyűlnek a házban található bolhák. Tüskéjüket Franciaországban bájitalok készítéséhez használták, hazánkban pedig egy régi leírás szerint az élve elégetett sünök hamvait epilepszia gyógyítására és vizelési panaszok ellen alkalmazták. Több babona is fűződik nevükhöz: van olyan hely, ahol három süntüskét szúrtak az istálló küszöbéhez, hogy elkerüljék a tej megrontását. Máshol vérével és hájával bekent kesztyűvel simogatták a lovakat, hogy fényes legyen a szőrük, illetve bekenték a szekérrudat és az ostort is, hogy a lovak gyorsak legyenek. Használták őket időjóslásra is, ilyenkor azt vették alapul, hogy a széljárásnak megfelelően a sünök földalatti járataik két bejárata közül az egyiket betömik. Egy bizánci férfi állítólag abból szerzett magának vagyont, hogy a kereskedőhajóknak jósolt sünje segítségével.

Már az ókorban használták őket egerészésre, Arisztotelész és antik falfestmények alapján tudjuk, hogy háziállatként is tartották őket. A tüskéire felszúrt alma kedves képe is az ókorból származik, csak akkor a hiedelem szerint még szőlőszemekkel tette ugyanezt. Szintén ókori vélemény róluk, hogy tüskéivel nemcsak összegömbölyödve képes védekezni, hanem képesek támadójukra kilőni töviseiket. Ez a bátor viselkedés az alapja a későbbi korok szimbólumai között a bátorságot és a kitartó ellenállást jelképezi. Végezetül pedig még egy magyar vonatkozású adalék a sünök kultúrtörténetéhez: a legenda szerint Szent Margit testének sanyargatására hét tüskésbőrűből készült övet viselt és ezzel gyakran korbácsolta magát.

Forrás: 

Kicsi Sándor András - Magyar László András
https://domonyi-sunfeszek.gportal.hu