2017. február 15., szerda

Fagyhalál túra

Idén február elejére időzítettük a Fagyhalál táborunkat! A tábor, a túrák és a programok jól sikerültek, de az esemény nem maradt hű a nevéhez, így az idei táborunkat átkereszteltük „Langy-halálra”. Olyan kellemes langyos meleg idő volt, hogy már azt hittük itt a tavasz! Emiatt mondjuk nem voltak nagy hógolyózások, de sárban csúszkálás annál inkább.

Első este lebaktattunk (értsd: csúsztunk) a Kerteskői-szurdokhoz és megnéztük a Gerence-patakot. Az út nagyon csúszott és a patak eléggé megáradt így nem mentünk be egészen a szurdokig. Viszont a mezőn odafele rekedtre énekeltük magunkat, amely tevékenységünket néhány őz és egy macskabagoly „hálálta meg”.

P2050010

P2040376

P2050094

Másnap reggel a csapat egyik felével meglátogattuk a kis barikkal teli juhnyájat. A csapat másik fele reggel bepillantott a madarászok világába Bálint és Balázs segítségével. Láttunk hálóba akadt széncinkét, ami gyűrűt is kapott a lábára, majd a két csapat helyet cserélt. Elkészítettük az uzsonnánkat, majd újra kettévált a csapat: a nagyobbak Vince vezetésével felmentek a Kőris-hegyre, a kisebbek Bálint és Laci gondos iránymutatásával a Som-hegy lábánál kolbászoltak. Láttunk borz lábnyomot, mezei cickányt, pirók egeret, egerészölyvet, hollót és még sok-sok más állatot. Tanultunk egy kis ökológiát, természetvédelmet és vadgazdálkodást majd visszatértünk a Pangea Egyesület pénzesgyőri oktatóközpontjába. Itt, a főhadiszálláson, az otthon maradt Nagysünök forró teával és egy kis gyümölcsrizzsel várták a túrázókat. Köszönjük Virágnak, Esztinek, Nikinek, Timinek, Beának és mindenki másnak a meleg fogadtatást! Délután pihentünk-pihegtünk, majd este a milánóis vacsi után képvetítés következett, ahol nagy gondot fordítottunk a zoom-olásra. Aztán Pisti esti rugby edzést tartott magának, ami abból állt, hogy megpróbálta kideríteni mennyi kissünnek kell rámásznia, hogy már igazán egyáltalán ne tudjon megmozdulni.

P2040407

P2040392

P2040431

P2040425

Vasárnap kézműveskedtünk, megtanultunk gyékényt fonni, gyöngyöt fűzni, nemezelni, drótékszereket készíteni és még sok mást. Aki eleget kézműveskedett, vagy csak másra vágyott az társasozott vagy gyilkosos játékot játszott :).

P2050007

P2050119

P2050122


Jövőre jössz te is? Remélem, mert idén is csomó új kissün eljött és azt mondták, hogy haza sem szeretnének menni! Mondjuk nem is fürödtek két napig, ez sokuknak szimpatikus volt :).

P2040486

P2050182

2017. február 14., kedd

Táborhely keresés

Idén a Süni és Sündörgő táborunk a Börzsönyben lesz. A Nagysünök nem bírtak magukkal, így januárban ellátogattak a táborhelyszínre. Lehet páran emlékeztek még Deszkás-pusztára! Ákos volt a hétfejű tündér a "tábori fa" tetején :)

Na, így néz ki most a terület!

P1140285

P1140287

Nem unatkoztunk, de bitang hideg volt...

P1140324

P1140327

P1140303

Hósün Sári...

P1140268

Hazafelé...

P1140284

2017. január 22., vasárnap

Tábortali - Csillebérc, Normafa

Tavaly év végén lezajlott a szokásos tábortalink. Kovács Matyi jóvoltából rövid túránk végén a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központban melegedhettünk át egy kivetítéssel egybekötött teázás közben. Kicsit ködös volt az idő, így a kilátásban nem igen gyönyörködhettünk, de jó volt újra látni az ismerős arcokat :). Ja, és természetesen a túra elején vettük észre, hogy a fényképezőnk befuccsolt.

Szavak helyett jöjjenek hát a (mobilos) képek :)






2017. január 6., péntek

Az Év Élőlényei

Egyre több "Év valamije" van. Ezek a jópofa dolgok felhívják a figyelmet a biodiverzitás fontosságára és kínos beszélgetések kezdeményezésére is kiválóak.

- Tudtad, idén a világító tölcsérgomba az év gombája?
- Tényleg?
- Ja.
- *cirip-cirip*

Na jó, ennél azért többet is tudunk erről a fajról. Például egy gombász egyszer azt mondta nekünk, hogy ez a gomba olyan mint a "gumilabda". Megeszed, és amit leér a gyomrodba már pattan is vissza. A világító tölcsérgomba ugyanis mérgező és erős hánytató hatással rendelkezik (gasztrointesztinális mérgezés). Összekeverhető a nagyon ízletes rókagombával, szóval nem árt óvatosnak lenni. A gomba egyébként tényleg bocsájt ki fényt, de ez főleg a lemezein figyelhető meg és csak nagyon gyengén.

Az év fajairól amúgy itt olvashatsz bővebben.

Az év élőlényei idén az alábbiak (ezek közül leginkább a mogyorós pele veri ki a cukiságfaktort):


Az év emlőse: mogyorós pele


Az év gombája: világító tölcsérgomba


Az év vadvirága: hóvirág 


Az év fája: vadalma 


Az év rovara: nagy szarvasbogár


Az év hala: leső harcsa 


Az év kétéltűje: mocsári béka 


Az év madara: tengelic 




2016. december 19., hétfő

Mi így várjuk a Karácsonyt!

A karácsony előtti negyedik vasárnaptól kezdődő időszak az advent. Mi is lázasan készülődünk az ünnepekre, így hétvégén Pénzesgyőrben nagy mézeskalácsozást tartottunk. A mézeskalácsot már az ókori görögök is ismerték, manapság azonban nem az isteneknek, inkább egymásnak szánjuk ajándékként. A mézeskalácsokat Magyarországon a középkor óta díszítik, ezért mi is ügyeskedtünk különféle magvakkal, mákkal, pisztáciával, fenyőmaggal, mandulával, szezámmaggal, aszalt áfonyával.


Készültek kukoricacsuhéból és szalmából is szebbnél szebb karácsonyi díszek, és az adventi koszorú méhviasz gyertyáit is meggyújtottuk. Az összegyűlt közel 30 ember etetésén kívül a madarakra is gondoltunk, nekik madárkalácsokat készítettünk az előző hétvégi birkavágásról maradt birkafaggyúból. Mi mondjuk jobban jártunk, volt szarvaspörkölt, "nyögvenyelő", bundáskenyér és lángos is.

Ha a madárkalács receptje érdekel, lesd meg egy aktív önkéntesünk blogját itt.

És most jöjjön néhány kép a sürgés-forgásról és az alkotásokról!









Írta: Bombay Bálint

2016. december 12., hétfő

Birkavágás - Második menet




Lezajlott a második menet is! Múlt héten szombaton (12.03.) este 11 körül fejeztük be a hurkák töltését. Egy kényelmes hét órás indítással hét állat levágására került sor. Előtte viszont dallamos Benny Hill zenére kergettük a birkákat körbe-körbe a mezőn mire sikerült bezárni őket a karámba. Bájron böllérkedet (duhajkodott), Patkó Laci fogta a bestiát, Niki pedig a vért gyűjtötte lavórba. Egy esetben mondjuk a birka carotis communis verőerének mértani pontosságú felnyitása azt eredményezte, hogy Nikinek még a füléből is vér csöpögött. (Tudjuk, ugye-e? Vénás vérzés: sötét, egyenletesen folyó. Artériás: élénk piros, sikítva spriccelős.)


Kb. 13-an voltunk az egész birkavágáson, de a csapat nagyja a véres részekben nem vett részt, hanem előkészítette a konyhában a további feladatokhoz szükséges cuccokat (pl. lavór, hagyma, kések…). Az állatokról viszonylag gyorsan lekaptuk a szőrt és a zsigerelés is hamar ment. Ebéd után nem sokkal már a készen voltunk a bontással is. Amúgy köszönjük az „első menetes” birkavágóknak a munkát, az ő általuk készített hurkát csámcsogtuk el ebédre :). Kaja után Niki és Bájron elkezdték tisztogatni a bontott húsokat. A faggyú nagyja lekerült a juhokról, de két faluval odébb is lehetett hallani, ahogy Nikiék vacogó fogai összeütődnek a kis ház erkélyén. A fagyhalott jegesmedvéket konténerrel kellett elszállítani a kertből és estére még csak hidegebb lett…




Közben a kamrában Koncz Marciék nekiláttak a hurka fűszerezés és töltés örökkévalóságnak tűnő folyamatának. A konyhás csapat Márti és Rolcsi vezetésével elkészült az isteni birkapörkölttel (amiből mindenki tudott haza is vinni!). A csapat jelentős része éjfél előtt hullafáradtan nyugovóra tért, de azért maradtak olyanok is, akik hajnalig tartó diszkrét gentry teázással ünnepelték a birkatort.


Vasárnap takarítás és mosogatás volt egész délelőtt. Szerintem csak a szomszéd bontatlan étkészletére nem került vér. Olyan helyekről vakargattuk a faggyút és vért, ahol birka bizonyítottan nem járt az elmúlt tíz éveben. A takarításon kívül minden szuper volt. Januárban lehet, hogy lesz még egy vágás. Legyen? Gyertek minél többen!

2016. november 22., kedd

Ízelítő a kiadványainkból

Érdekelnek az ősmaradványok? Kíváncsi vagy milyen fák fordulnak elő a Bakonyban? Vagy csak kell egy szép szövettáska? Lesd meg az idén 25 éves egyesületünk kiadványait és válogass kedvedre! Vásárlásaiddal többek közt táboraink létrejöttéhez is hozzájárulsz! Ha megtetszett valami bátran keresheted Hajnal Imréné Ritát (rita@pangea.hu)!

Kőfejtörő társasjáték
Kiknek ajánljuk: 10-100 éves kor között bárkinek! Az ország egyetlen geológiai társasjátéka, élmény az összes geológus, geográfus és paleontológus családtagnak. Na jó, tök jó móka másoknak is.
Ár: 2500 HUF



Zsíros Zoltán (2015): Kemenceépítés és kenyérsütés (35 pp.)
Kiknek ajánljuk: nagysikerű Pangea füzetünket minden olyan érdeklődőnek ajánljuk, aki szeret saját maga barkácsolni és házi sütésű finomságokat fogyasztani. Saját készítésű pizza a következő kerti party-n?
Ár: 600 HUF




Sasvári Ágostan (2004): Gyökeresen más (52 pp.)
Kiknek ajánljuk: akiket érdekelnek a környezetbarát szennyvízkezelési eljárások, esetleg saját nyaralójukat szeretnék zöldebbé tenni.
Ár: 500 HUF



Horváth Judit & Pintér Balázs (szerk.) (1993): A pénzesgyőri fás legelő természeti értékei (28 pp.)
Kiknek ajánljuk: akiket érdekel egy-egy igazán különleges hazai élőhely –például a bakonyi fás legelők is– komplexitása. A füzetben olvasmányosan leírás található a terület élővilágáról, geológiai és hidrológiai viszonyairól.
Ár: 400 HUF



Bundai Zsófia, Filó Andrea & Malatinszky Ákos (2008): Süni (I-IV.) (140 pp., 95 pp., 55 pp., 87 pp.)
Kiknek ajánljuk: akiket érdekel a gyerektáborok szervezése és környezeti nevelés. A szerzők „harcedzett” táborszervezők és programtartók, akik sok éves tapasztalata olvasható most a könyvek lapjain. A táborlakók szüleinek számára is érdekes olvasmány! Kötetek: tábor szervezése (I), tábori élet (II), főzöcskézés (III) és dalok (IV).
Ár: 1200 HUF (4 db: 4200 HUF)





Bodnár László (1999): Ásványhatározó (411 pp.)

Kiknek ajánljuk: előképzettség nélküli érdeklődők számára is érthető szakmai kézikönyvet kaphat a kezébe, aki ezt ásványhatározási alapművet választja.
Ár: 2500 HUF



Határozó lapok (gyógynövény, ősmaradvány, fa- és cserjefajok a Bakonyban)
Kiknek ajánljuk: előképzettség nélkül is egyszerűen használható egy oldalas laminált terepi határozók. Elsősorban tanároknak és természetjáró szülőknek ajánljuk.
Ár: 550 HUF




Pólók (piros, fekete, barna, kék, szürke - S, M, L, XL)
Kiknek ajánljuk: ö… akik nem szeretnek meztelen felsőtesttel fel-alá lófrálni.
Ár: 1600 HUF

Táska
Kiknek ajánljuk: neked, ha sok-sok kiadványunkat megvásároltad!
Ár: 450 HUF